Harcjárművek

FUG-442

A FUG-442-es könnyűpáncélzatú felderítő harci jármű gyártását 1966-ban kezdték meg Magyarországon.

Az összkerék meghajtású jármű úszóképes volt.

Feladat: felderítő harci jármű

Gyártás: 1966

Személyzet: 4 fő

Súly: 7.9 tonna

Teljesítmény: 75 KW (100LE)

Fegyverzet: nincs

Páncélzat: nincs adat

PSZH-1

A D–944 PSZH az 1960-as évek elején Magyarországon, a FUG alapján kifejlesztett, 4×4 hajtásképletű, úszóképes páncélozott szállító harcjármű (PSZH). A Magyar Néphadseregnél és a Rendőrségnél volt rendszeresítve. A teljes egészében hegesztett acél szerkezetű D–944 PSZH 1966-ban jelent meg (a Nyugat kezdetben felderítő járműnek vélte). Az úszóképes páncélozott szállító harcjárművet vízen két vízsugárhajtómű hajtja meg. A D–944 hat katonát szállíthat, de ezek csupán a jármű oldalain lévő kis méretű ajtókon tudnak be-, illetve kiszállni. A típust ellátták egy infravörös éjjellátó berendezéssel, valamint a kerekek légnyomását szabályozó rendszerrel, emellett teljes körű atom-, biológiai- és vegyi (ABV) védelemmel. A D–944-nek van parancsnoki, mentő és atom-, biológiai- és vegyi felderítő változata is.
Jellemzők [szerkesztés]
A négyhengeres, Csepel D 414.44 dízelmotor a jármű hátsó részében kapott helyet, a deszanttértől teljesen elkülönítve. A motortérben foglal helyet továbbá két, egyenként 90l-es üzemanyagtartály is. A járművet ellátták két TVN–2 infrareflektorral, egyiket a fegyverzet mellé, a másikat pedig a torony tetejére szerelték. A torony hátuljára az R–113 rádióhoz tartozó antenna került.

Fegyverzet [szerkesztés]
A páncélost kézi meghajtású, forgatható toronnyal látták el, ebbe egy 12,7 mm-es KPVT géppuskát, és egy koaxiális 7,62 mm-esKGKT géppuskát építettek, KM–1 típusú irányzékkal. A fegyverek emelkedési szöge -5° -tól +30° -ig terjed.
Általános tulajdonságok
Személyzet 3+6 fő
Hosszúság 5,69 m
Szélesség 2,5 m
Magasság 2,3 m
Tömeg Önsúly 6665 kg
Össztömeg 7600 kg
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 14 mm hegesztett acél
Elsődleges fegyverzet 14,5 mm KPVT géppuska
Másodlagos fegyverzet Lövegcsővel párhuzamosított KGKT 7,62 mm-es géppuska
Műszaki adatok
Motor Csepel D-414.44 négyhengeres dízelmotor
Csepel D-414.44/2 dízelmotor
Teljesítmény D-414.44 = 100 LE (74,57 kW)
D-414.44/2 = 110 LE (82 kW)
Sebesség Műúton (max.) = 81 km/h
Terepen (max.) = 45 km/h
Vízben (max.) = 9 km/h km/h
Hatótávolság 500 km

BTR-60

A BTR–60 (БТР – Бронетранспортёр / Bronyetranszportyor; magyarul: páncélozott szállító jármű) volt az első aszovjetek nyolckerekű páncélozott csapatszállító járművei közül. A 1950-es évek végén tervezték a BTR–152 leváltására. A nyilvánosság előtt először 1961-ben mutatkozott be. Romániában TAB–71 típusjelzéssel gyártották. A Szovjetunióban 1960–1976 között folyt a sorozatgyártása. Több alkalommal modernizálták. Az 1960-as években a Szovjet Hadsereg gépesített alakulatainak alapvető páncélozott szállító harcjárműve volt. Az 1970-es, 1980-as években folyamatosan váltotta fel a BTR–70 és a BTR–80.
Tervezése 1956-ben kezdődött el a Gorkiji Autógyárban (GAZ) V. A. Gyedkov vezetésével. Az első prototípus 1958 közepére készült el. Eredeti típusjelzése BTRP volt, gyári típusjele GAZ–49. A prototípusba a GAZ–51 tehergépkocsiban is alkalmazott GAZ–40P típusú benzinmotort építettek be. A tesztek során a 67 kW -os (90 LE) motor elégtelennek bizonyult, a harcjármű számára nem biztosította az elvárt mozgékonyságot. A benzinmotor helyett ezért a nagyobb teljesítményű, 152,8 kW (205 LE) teljesítményű JaAZ–206B típusú dízelmotort építették be a járműbe. JaAZ–206B motor azonban túlságosan nehéz volt, hátrányosan módosította a jármű tömegeloszlását. Megfelelő motor hiányában visszatértek a GAZ–40P motorhoz, de ebből kettőt építettek be a járműbe. A motorok mindegyike két-két hidat hajtott. A módosított, kétmotoros prototípus 1959 őszére készült el.
Az 1950-es évek második felében a Szovjetunióban más tervezőirodáknál és gyárakban is folyt szállító harcjárművek fejlesztése. A grúziai Kutaiszi Autógyár (KAZ) speciális tervezőirodája (SZKB) tervezte a 1015-ös kísérleti típust (objekt 1015), a Lihacsov Autógyárban (ZiL) készült el a ZiL–153, az Altaji Traktorgyárban (ATZ) fejlesztették ki a 19-es kísérleti típust (objekt 19), a Mityiscsi Gépgyár (MMZ) pedig az MMZ–560-n alapuló harcjárművet készített el. Ezek a harcjárművek a 19-es típus kivételével nagyon hasonlóak voltak a GAZ–49-hez. Az ATZ objekt 19 járműve lánctalpas futóművet kapott, kialakításában már inkább a későbbi gyalogsági harcjárművekre hasonlított. A harcjárművekkel végzett összehasonlító tesztek után végül a legegyszerűbb szerkezetű és legolcsóbban gyártható GAZ–49-et választották ki sorozatgyártásra. A döntésben szerepet játszott az is, hogy a jármű két motorja nagyobb üzembiztonságot eredményezett. Még egy motor meghibásodása esetén is a harcjármű közúton 60 km/h-ás sebességgel haladhatott.
A Szovjetunió Védelmi Minisztériuma 1959. november 13-i rendeletében rendszeresítette a GAZ–49 harcjárművet a Szovjet Hadseregben BTR–60P típusjelzéssel. A „P” betű az úszóképessége utal, de később ezt elhagyták a típusjelből, így leggyakrabban csak BTR–60 jelzéssel hivatkoznak rá.
Sorozatgyártása 1960-ban kezdődött el a Gorkiji Autógyárban.
A csónakszerű páncéltest hegesztett acélszerkezet, amely védelmet nyújt a kézifegyverek lövedékei és a repeszek ellen. A járművet a páncéltest hátsó részében elhelyezett két darab, dízelmotor növelt teljesítményű változata, a hajtja. A BTR–60 kétéltű, a vízben hajócsavarral mozog, melyet a motorok hajtanak meg.
A BTR–60PB változat sorozatgyártása 1976-ban fejeződött be, ekkor váltotta le a korszerűbb BTR–70.
Általános tulajdonságok
Személyzet 2 (parancsnok, vezető) + 12
Hosszúság 7,22 m
Szélesség 2,82 m
Magasság 2,06 m
Tömeg 10 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 9 mm (frontpáncélzat), 7 mm (oldalpáncélzat)
Elsődleges fegyverzet 1 × 14,5 mm-es KPVTnehézgéppuska

Másodlagos fegyverzet 1 × 7,62 mm-es PKT géppuska

Műszaki adatok
Motor 2 db hathengeres JaAZ–206B dízelmotor
Teljesítmény 134 kW (180 Le)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 80 , vizen9 km/h
Fajlagos teljesítmény 18 LE/t
Hatótávolság 500 km

BMP-1 Gyalogsági harcjármű

Története:
1965-ben a CSTZ tervezőirodájában többféle változatot dolgoztak ki. Ezek ideiglenesen a 765-ös gyártmányjelzést kapták. A prototípusokkal végzett kísérletek után a 765Szp1 lett a sorozatgyártású változat alapja. A nyilvánosság előtt 1967-ben, a november 7-i moszkvai díszszemlén mutatták be. Sorozatgyártása 1966–1983 között folyt a Kurganmaszavod gépgyártó vállalatnál.

A BMP–1 gyártási jogát Románia és Csehszlovákia is megvásárolta. Csehszlovákiában az eredeti szovjet változatot lényegi módosítások nélkül, BVP–1[1] típusjellel gyártották. Romániában jelentős módosításon esett át a harcjármű. Átalakították a tornyot, módosították a méreteit, és amerikai motort kapott. Az MLI–84 típusjelű harcjármű tömege az átalakítások miatt nagyobb lett, mint az eredeti BMP–1-é.

Páncéltest:
A páncéltest hengerelt acéllemezből készült hegesztett konstrukció. Jellegzetessége a páncéltest erősen döntött homloklemezei. Elülső részében katak helyet az erőátviteli berendezések, mögötte, jobb oldanol a motor, balra a vezető és a parancsnok munkahelye. A járműtest közepén található a torony, mögötte pedig a deszant-tér. A páncéltest tetején több nyílás található. A homlokrész felső lemezén kialakított szerelőnyílásokon keresztül elérhető az erőátviteli egység, a motor és a hűtőberendezés. A páncéltest tetőlemezes búvónyílást alakítottak ki a vezető és a parancsnok részére, valamint a deszant tér fölött négy nyílás helyezkedik el.

A harcjármő védekezőképességének fokozására a deszanttér oldalán 3– 3 tüzelőnyílást alakítottak ki a szállított lövészek számára. A páncéltesten levő nyílásokba gömbcsuklóval illeszkedő fegyverrögzítők kerültek, melyek segítségével a lövészek a harcjármű elhagyása nélkül, saját rendszeresített fegyvereikkel tudnak tüzelni. Ezeket a nyílásokat fedik az oldalpáncélon belülről működtethető, elforgatható csepp alakú takarólemezek fedik.

Futómű:
A BMP–1 úszóképes, de hajócsavarral, vagy külön vízsugárhajtással nem rendelkezik. A vízi meghajtását is a lánctalp szolgáltatja, annak ellenére, hogy annak alsó és felső ága is vízben van. A lánctalp mögött a hátsó feszítőgörgőnél helyezték el az ármlásleválasztó lapátrendszert, ami a lánctalppal érintőlegesen áramló vizet hátrafelé irányítja, ennek reaktív ereje adja a hajtóerőt. A vízen elérhető sebesség csak 7–9 km/h, ami ellenséggel közvetlen tűzösszeköttetésben végrehajtott folyóátkelésnél kedvezőtlen, de ez a megoldás helytakarékos és tömegcsökkentést eredményezett.

Motor és erőátviteli berendezések:
A BMP–1 be egy hathengeres, V-hengerelrendezésű, négyütemű, folyadékhűtésű, közvetlen befecskendezésű UTD–20 típusú dízelmotort építettek, melyet a Barnauli Közlekedési Gépgyár (Barnaultranszmas) gyártott.[2] Gázolajjal és kerozinnak (TSZ–1 jelű) is működik. A motor száraz tömege 700 kg, befoglaló méretei 792 mm × 1150 mm × 732 mm, hengerátmérője és lökete egyaránt 150 mm. A két hengersor 120 fokos szöget zár be egymással. 2600 1/perc fordulatszámon a motor 220 kW (300 LE) teljesítményt ad le, fajlagos üzemanyag-fogyasztása 238 g/kW·h (175 g/LE·h). A motor alapvető indítási módja sűritettlevegős, de elektromos indítómotorral is indítható.
A jármű motorja nem rendelkezik hűtőventilátorral, a hűtőn átáramló levegőt a kipufogógáz fúvókákon kiáramoltatástátásával létrehozott gázsugár-szivattú (elszívó) hozza mozgásba.
A harcjármű fő üzemanyagtartálya a deszanttér középső részén helyezkedik el. A hatótávolság növelése érdekében azonban a deszanttér hátsó ajtajaiban is üzemanyagtartályokat alakítottak ki. Harci alkalmazásnál az előrevonáskor először az itteni készletet kell felhasználni, mivel harcjárműről szálláskor a nagy levegő tömeg miatt nehezen kezelhető és balesetveszélyes lenne.

Fegyverzete:
A harcjármű fegyverzetét a páncéltest középső részében elhelyezett kúpos toronyba építették be. Fő fegyverzete a 2A28 Grom típusú, rövid, sima csövű 73 mm–es ágyú. Vele párhuzamosítva építették be a 7,62 mm-es PKT géppuskát. Az lövegpajzson kapott helyet a 9M14 Maljutka irányított páncéltörő rakétarendszer indítósínének csatlakozóberendezése. Az ágyú és a géppuska blokkja függőleges síkban –4° és +30° között mozgatható (célzott lövés azonban csak max. +15°-ig adható le). A torony és az ágyú mozgatása elektromechanikus, de lehetőség van kézi mozgatásra is. A tornyot és fegyvereket az elektromos motorok gyors mozgatásnál 6–20 rad./sec. szögsebességgel, a finom mozgatásnál 0,007–0,1 rad./sec. szögsebességgel mozgatják. A torony előtt elhelyezkedő parancsnoki búvónyílás fedele nyitott állapotban a lövegcső mozgásának terébe esik. Ezért a fedél nyitott helyzetét egy relé érzékeli, és a torony, valamint a löveg mozgását behatárolja.

Mûszaki adatok:

Forrás: wikipedia

2-SZ-1 GVOZGYIKA Története: Fejlesztése az 1960-as évek közepén kezdődött el. A járműbe a jól bevált vontatott 122 mm-es D–30 típusú (GRAU-kódja: 2A18) tarack átalakított változatát építették be. 1967-ben készült el a prototípus, majd a próbák után, 1971-ben rendszeresítették a Szovjet Hadseregben, majd 1972-ben indult el a sorozatgyártása. A nyilvánosság előtt először az 1974-es lengyelországi díszszemlén volt látható. Gyártása a Szovjetunióban 1991-ig folyt. Licenc alapján Lengyelországban és Bulgáriában is gyártották. A lengyel változatot 1984–1994 között a Huta Stalowa Wola vállalat állította elő.                        Mûszaki adatok:   Jellemző Adat Mértékegység Személyzet 4 fő (parancsnok, vezető, irányzó és töltő) – Harci tömeg 15,7 tonna Méretek: Hossz: 7,26 szélesség: 2,85 magasság: 2,74 m Sebesség: közúton: 60 terepen: 30 km/h Hajtómű: JaMZ–238V dízelmotor – Futómű Lánctalp – Teljesítmény: 240 Le Maximális távolság megtétele (teli üzemanyagtartállyal) 500 km Páncélzat max. 33 mm Fegyverzet Fö fegyver 2A31 típ. tarack,maximális lőtávolság=20 km – Kaliber 122 mm   Forrás: wikipedia

T-54 és T-55 Közepes harckocsi

T-54 harckocsik

Bár világviszonylatban ma már elavultnak számít, a T-54/55 harckocsicsalád még mindig nagy számban szolgálja a harmadik világ köztársaságait és diktatúráit. Egyik első fellépése pont Magyarországon esett meg: az 1956-ban becsörömpölő “orosztankok” részben T-34-es, részben T-54-es harckocsik voltak.

A T-54-es tank felépítése konzervatívnak mondható. 100 mm-es huzagolt csövű lövege 1947-es megjelenésekor kiváló fegyvernek számított, fennmaradását és elterjedését azonban elsősorban megbízhatóságának és hosszú élettartamának köszönheti. Apróbb változtatásokat követően ebből fejlődött ki a T-55-ös.

T-55 Közepes harckocsi

1961. novemberében a moszkvai Díszszemlén mutatták be az akkori Szovjetunió legmodernebb harckocsiját.1962 végén a Magyar Néphadsereg állományában is helyet kapott.A kor szinvonalán álló korszerű támogató harceszköz volt, napjainkban is hadrendben van néhány országban.A XX. század második felében számos konfiktusban alkalmazták. (Iraki T-55 Enigma)

Jellemzői: nagy tűzerővel, megbízható páncélvédelemmel, jó manőverező és terepjáró képességel rendelekző lánctalpas harcjármű.

Méltó ellenfelének számított a nála egy évtizeddel később kifejlesztett M60 és M60 A1 harckocsiknak.A szovjet hadviselés terén alkalmazott “egyszerűség elve” jól láthatóan tükröződik a harckocsi tervein is.Ezen okból gyártása gyorsabb, olcsóbb és kevésbé munkaigényes volt, mint az akkor a NATO-ban rendszeresített harckocsiké.

Rendelkezik Infra berendezéssel az éjszakai harchoz, atom és vegyi fegyverek elleni védőberendezéssel, ködösítő berendezéssel.Alkalmas mélygázló és víz alatti átkelésre.

[Show as slideshow]

T-55 Enigma (Irak)

A tank hátránya, hogy noha a torony ballisztikailag kiváló formájú (vagyis könnyen lecsúsznak róla a lövedékek), rendkívül szűkös, kényelmetlen a személyzet számára. Ez nemcsak a közérzetet rontja, hanem a tűzgyorsaságot és az ép ésszel odabenn elviselhető időt is csökkenti. (A súlyos lőszereket kézzel kell betölteni.) Páncélzata viszonylag vékony, tűzvezető rendszere pedig a most előfordulható ellenfeleihez képest elavult tüzvezető rendszerrel és elektronikával rendelkezik. Élőerő ellen viszont hatékony, főleg ha az élőerő nem számít a hegyekből alárontó harckocsira.

Irak mind a T-55-öst, mind kínai variánsait rendszerben tartja. Ritkán előforduló iraki fejlesztés a T-55 Enigma néven emlegetett harckocsi, amelyet utólag felszerelt páncélzattal erősítettek meg. Egyes információk szerint ez a pótpáncélzat betonból van, és az első Öböl-háborúban akadt olyan T-55, amely ezeknek köszönhetően három rakétatalálatot is túlélt. (2003)

                                                                           SAURER 4K3FA-G2

                                                           Páncélozott felderítő harcjármű

Gyártó:  steyr –daimler-puch-ag

Gyártási év: 1961-1977 összes változatával együtt 688 db

Licenc alapján gyártották még spanyol országban is.

Súlya: 15t

Hossza: 5,4m

Szélessége: 2,5m

Magassága: 1,75m

Motor típusa: steyr 6 hengeres 7FA vízhűtéses, turbó feltöltésű diesel motor

Teljesitménye: 250LE – 319LE változatok szerint

Személyzet: 2 fő kezelő, további 8 szállított lövész

Fő fegyverzete: OERLIKON SPZMK66 20mm gépágyú

Másodlagos fegyverzete: M3-as német gyártmányú géppuska (az mg42 utódja)

Ezen másodlagos fegyverzetet a küzdőtér tetején felnyitott ajtókon 3 különböző csatlakozási ponton lehet rögzíteni.

Jármű hatótávja: 520km

Maximum sebessége úton: 70km/h

Páncélzata max.: 25mm (elöl) 20mm-es lövedékig védi a személyzetet a páncéltest.

Függőleges akadályt 0,8m-ig tud leküzdeni.

Vizben sárban 1 méter mélységig tud haladni.

Felhasználó államok: Ausztria 112db. Bolivia 6db. Ciprus 200db. Görögország 190 db. (ottani neve: Leonidas) Nigéria 170db. Makedónia 10db.

Ezen konkrét eszközt a közelmúltban vonta ki a hadrendből az osztrák haderő.

..

URAL-375D

Ez a nyitott rakfelületű tehergépkocsi zárt, teljesen fém vezető fülkével a négy és fél tonnások kategóriájába tartozott.

Az összkerék-meghajtású járművet nyolchengeres, négyütemű Otto-motor működtette, amely 100 kilóméteren 75 és 100 litert között fogyasztott, csúcssebességként 75km/órát adtak meg.

Feladat: 4,5 tonnás közepes terepjáró tehergépkocsi

Gyártás: 1964 – 1977

Személyzet: 2 fő

Súly: 8,4  (teljes terheléssel 13,4 t)

Teljesítmény: 133 KW (180 LE)

Fegyverzet: nincs

Páncélzat: nincs