search
top

Légvédelem

A Hadiparkban kiállított légvédelmi eszközök

PAROL LOKÁTOR


Műszaki adatok
Frekvencia : 750-875 MHz
Impulzus teljesítmény : 270 KW
Impulzushossz : 2 µs
Impulzus ismétlési frekvencia : 500/680 Hz
Hatósugár : 190 km
Mérési pontosság oldalszögben : 2 fok
Mérési pontosság ferdetávolságban : 2000 m
Antenna forgási sebesség : 6
Idegen/saját felismerő rendszer : NRZ-15 vagy Parol


SZ-60 57mm Légvédelmi ágyú



A szovjet fejlesztésű fegyvert (eredeti nevén S-60) licenc alapján – Kínán kívül – csak Diósgyőrben gyártották. Termelését itthon 1963-ban ugyan leállították, de a megújuló közel-keleti érdeklődés hatására újraindították. A gépágyú főként alacsonyan szálló repülőgépek megsemmisítésére volt alkalmas.

39M 85mm Légvédelmi ágyú


1939 M 85mm védőpajzzsal ellátott légvédelmi ágyú

Ezek a lövegek fontos szerepet játszottak Budapest déli védelmi körzetében, ahol a szovjet páncélos és sorozatvetős hadtesteit semmisétették meg.
Műszaki paraméterei:
súly: 4900 Kg
lőtáv: 15 500m
lőmag: 10 500m
lövedék kilépősebbége: 800m/s

 

 

ZU-2 Légvédelmi géppuska


A ZPU-2 vontatott légvédelmi löveg egyszerre állt hadrendbe elődtípusával, a ZPU-1-sel. A továbbfejlesztés a tűzerő növelését célozta elsősorban, amit a cső megkétszerezésével kívántak elérni. A ZPU-2 méreteinek növelése értelemszerűen jelentős súlygyarapodással is járt. Az elődtípushoz képest több mint öt mázsát hízott a löveg, ami rendkívül nehézkessé tette szállítását. A korábbi modell szétszedhető volt kisebb darabokra, hogy a nehezen megközelíthető felállítási helyekre is el lehessen vinni, ha kell akár kézi erővel. A ZPU-2 990 kilója a fegyver hatékonyságához képest nagyon sok volt, arányaiban kb. ahhoz lehetne hasonlítani, mintha egy lövész katonának 20 kilót nyomna a gépkarabélya. A hatalmas tömeg stabil platform volt ugyan tüzelés közben, de mindenképp csökkenteni kellett, a hatékony szállíthatóság növelésének érdekében. A szerkezet jelentős áttervezését követően az össztömeg több mint három mázsával csökkent, így a 650 kilós önsúly már elfogadható kompromisszumot jelentett.A kezelőszemélyzet öt főre emelkedett a plusz csőnek köszönhetően, így csövenként egy-egy töltő-kezelő állt rendelkezésre, akik a rakasz- és csőcserét, valamint az esetleges akadály elhárítást végezték. A fegyverek elsütése pedállal történt, ami a tüzér feladata volt, valamint szükség esetén ő végezte a löveg irányzását is. Az irányzó mellette-felette foglalt helyet, az ő feladata a célzás, és a tüzelés közbeni célontartás volt, de a tűzmegnyitás előtti célkövetést is erre a posztra osztották. A tüzérnek nem volt irányzéka, csak a nyomjelző lövedékek mutatták az irányt, és a lövedékek által alkotott „fénykígyó” alapján végezhette a helyesbítést, míg az irányzó mechanikai és optikai irányzékkal is rendelkezett. A géppuskák folyamatosan szinkronban tüzeltek. Ha az egyik cső elakadt, vagy hamarabb fogyott el a lőszere (mert kevesebb lőszert hevedereztek be az egyik rakaszba), akkor a másik cső természetesen tovább folytathatta a tüzelést. A löveg irányzása mindkét ülésből elvégezhető, magasságban +85° és -15°-os irányzási korlátokkal rendelkezik, azimut szerint 360°-ban állítható. A lövegparancsnok figyelte a légteret, és ő jelölte ki a megtámadandó célt is. A későbbi, könnyebb változatú ZPU-2-es löveget állásban történő tüzeléskor három lábbal talpalták le, a kerekeket oldalra felhajtották.

Mivel a nehézgéppuskák típusa és lőszereik ugyanazok, mint a ZPU-1 esetében, ezért most nem térünk ki ezen adatok újbóli ismertetésére. Mindössze a kilőtt lövedék tömege tekinthető duplának az előző típushoz képest, a cső megkettőzése miatt. 58 országban áll(t) hadrendben.


top